BELÉPÉS
Adja meg Login nevét és jelszavát!
Login név:
Jelszó:
 
 
ELKÜLD MÉGSE ELFELEJTETT JELSZÓ
 
REGISZTRÁCIÓ
Tájékoztatjuk, hogy regisztrálását követően jogosulttá válik több, értéknövelt szolgáltatásunk igénybevételére: láthatja az aukcióinkon leütött tételek eladási árait, igénybe veheti termékfigyelőnket, tájékozódhat beadott termékeiről a „beadói napló”-ban. Szolgáltatásaink sorát folyamatosan bővítjük, érdemes rendszeresen visszatérni oldalunkra.
   A megadott adatokat az adatvédelmi törvénynek és a Nyilatkozatnak megfelelően kezeljük, ezeket nem értékesítjük és harmadik félnek nem adjuk át!
Adja meg regisztrációs adatait!
Vezetéknév:
Keresztnév:
Login név:
Jelszó:
Jelszó erőssége:
Jelszó ismét:
Email címe:
A Hírlevélre is kérem a regisztrációt:        
A Nyilatkozatot elolvastam, és elfogadom: 
 
NYILATKOZAT
REGISZTRÁLOK BECSUK
 
ADATVÉDELMI NYILATKOZAT

Adatvédelmi Nyilatkozat

A jelen adatvédelmi nyilatkozat – az aukció, valamint műtárgy kiállítások rendezésére is alkalmas Aukciós Házzal is rendelkező – BÁV Bizományi Kereskedőház és Záloghitel ZRt. (1027 Budapest, Csalogány u. 23-33.) által üzemeltetett, aukció, műkereskedelem, műtárgy, műtárgy felvásárlás, aranytömb vagy tömbarany értékesítés, zálog- és záloghitel, valamint aukciós ház működéséhez kapcsolódó tevékenységeket bemutató, www.bav.hu linken elérhető weboldal szolgáltatásainak (továbbiakban: weboldal-szolgáltatás) keretében kezelt személyes adatok felhasználására vonatkozó szabályokat tartalmazza. Az aukció, műkereskedelem, műtárgy, műtárgy felvásárlás, aranytömb vagy tömbarany értékesítés, zálog - és záloghitel, valamint aukciós ház működéséhez kapcsolódó tevékenységeket bemutató weboldal technikai hátterét a BÁV Bizományi Kereskedőház és Záloghitel ZRt. biztosítja, a szervereken elhelyezett szoftverek üzemeltetését maga végzi.

1. Az adatkezelő személye

Az aukció, műkereskedelem, műtárgy, műtárgy felvásárlás, aranytömb vagy tömbarany értékesítés, zálog- és záloghitel, valamint aukciós ház működéséhez kapcsolódó tevékenységeket bemutató weboldal szolgáltatásaival összefüggésben kezelt személyes adatok tekintetében a BÁV ZRt az adatkezelő, külön adatfeldolgozót nem vesz igénybe. Az aukció, műkereskedelem, műtárgy, műtárgy felvásárlás, aranytömb vagy tömbarany értékesítés, zálog- és záloghitel, valamint aukciós ház működéséhez kapcsolódó tevékenységeket bemutató weboldal-szolgáltatás felhasználóira vonatkozó adatok – az aukció, valamint műtárgy kiállítások rendezésére is alkalmas Aukciós Házzal is rendelkező – BÁV Bizományi Kereskedőház és Záloghitel ZRt. szerverén kerülnek tárolásra.

2. Az adatkezelés célja

A szolgáltatással összefüggésben – az aukció, valamint műtárgy kiállítások rendezésére is alkalmas Aukciós Házzal is rendelkező – BÁV ZRt. által végzett adatkezelések célja: a szolgáltatás hatékony nyújtása, a regisztrált felhasználók azonosítása, felvilágosítás nyújtása regisztrált felhasználók részére az aukció, műkereskedelem, műtárgy, műtárgy felvásárlás, aranytömb vagy tömbarany értékesítés, zálog - és záloghitel, valamint aukciós ház tevékenységeket bemutató weboldal-szolgáltatás működésével kapcsolatosan. További célkitűzés a közvetlen üzletszerzés a BÁV ZRt. aukció /aukciós ház/, műkereskedelem, műtárgy, műtárgy felvásárlás, aranytömb vagy tömbarany értékesítés, zálog- és záloghitel tevékenységi köréhez kapcsolódóan. Ez utóbbit – az aukció, valamint műtárgy kiállítások rendezésére is alkalmas Aukciós Házzal is rendelkező – BÁV Bizományi Kereskedőház és Záloghitel ZRt. kizárólag ilyen célú adatkezeléshez történő hozzájárulás alapján, annak időtartama alatt, illetőleg a hozzájárulás visszavonásáig végez.

3. Az adatkezelésre vonatkozó tájékoztatás, jogorvoslat

A BÁV ZRt. által kezelt személyes adatokat kizárólag – az aukció, valamint műtárgy kiállítások rendezésére is alkalmas Aukciós Házzal is rendelkező – BÁV Bizományi Kereskedőház és Záloghitel ZRt. munkavállalói ismerhetik meg. A személyes adatok kezelése minden esetben a vonatkozó és mindenkor hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően történik.

Az aukció, műkereskedelem, műtárgy, műtárgy felvásárlás, aranytömb vagy tömbarany értékesítés, zálog - és záloghitel, valamint aukciós ház tevékenységi köréhez kapcsolódó weboldal-szolgáltatás használata bizonyos körben regisztráció, vagyis személyes azonosításra alkalmas adatok megadása nélkül is lehetséges. Az aukció, műkereskedelem, műtárgy, műtárgy felvásárlás, tömbarany értékesítés, zálog- és záloghitel, valamint aukciós ház tevékenységi köréhez kapcsolódó weboldal-szolgáltatások egy részének használata azonban regisztrációhoz, és így személyes adatok megadásához kötött. A regisztráció során – az aukció, valamint műtárgy kiállítások rendezésére is alkalmas Aukciós Házzal is rendelkező – BÁV Bizományi Kereskedőház és Záloghitel ZRt. egyértelműen jelzi a kötelezően és opcionálisan megadandó adatokat. A kötelezően megadandó adatok szükségesek az aukció /aukciós ház/, műkereskedelem, műtárgy, műtárgy felvásárlás, tömbarany értékesítés, zálog- és záloghitel tevékenységekkel kapcsolatos weboldal-szolgáltatás biztonságos és jogszerű nyújtásához és használatához.

A felhasználó természetesen hozhat olyan döntést, hogy bizonyos adatokat nem kíván megadni, ez azonban azt eredményezheti, hogy a felhasználó bizonyos, az aukció /aukciós ház/, műkereskedelem, műtárgy, műtárgy felvásárlás, aranytömb vagy tömbarany értékesítés, zálog- és záloghitel tevékenységekkel kapcsolatos weboldal-szolgáltatásokat nem vehet igénybe. Ilyenek például az aukció és aukciós archívum információihoz kapcsolható bizonyos adatok, valamint a műtárgy és régiség kereskedelem és ezzel összefüggő kereskedelmi adatszolgáltatások. Az adatszolgáltatás tehát a regisztráció vonatkozásában önkéntes és az adatkezelés jogalapja az érintett előzetes hozzájárulása.

A regisztrációval összefüggésben keletkezett személyes adatok kezelésének időtartama az adott felhasználóval fennálló jogviszony fennállásának idejéig terjed, mely időszak végeztével az adott felhasználóra vonatkozó, általa megadott adatok törlésre, illetőleg statisztikai célú felhasználás céljából anonimizálásra kerülnek. Mindemellett a felhasználó kérheti a regisztrációja, valamint az ehhez kapcsolódó adatai törlését.

A BÁV Bizományi Kereskedőház és Záloghitel ZRt. az aukció /aukciós ház/, műkereskedelem, műtárgy, műtárgy felvásárlás, tömbarany értékesítés, zálog- és záloghitel tevékenységekkel kapcsolatos weboldal-szolgáltatás regisztráció nélküli használata esetén is rögzít bizonyos, a felhasználókhoz kapcsolódó, esetenként személyes adatként minősülő adatokat az alábbiak szerint.

Az aukció /aukciós ház/, műkereskedelem, műtárgy, műtárgy felvásárlás, tömbarany értékesítés, zálog- és záloghitel tevékenységekkel kapcsolatos weboldal-szolgáltatás felhasználói számítógépeinek egyes adatai és IP címei a honlap-látogatottsági adatok generálása, az aukció /aukciós ház/, műkereskedelem, műtárgy, műtárgy felvásárlás, aranytömb vagy tömbarany értékesítés, zálog- és záloghitel tevékenységekkel kapcsolatos weboldal-szolgáltatás megfelelő működtetésének biztosítása céljából naplózásra kerülnek. Ezek az adatok bizonyos esetekben személyes adatoknak minősülnek. A naplófájlokról statisztika készül és a napló-állományok maximum 5 évig kerülnek tárolásra – az aukció, valamint műtárgy kiállítások rendezésére is alkalmas Aukciós Házzal is rendelkező – BÁV Bizományi Kereskedőház és Záloghitel ZRt. szerverén. A felhasználók IP címeit a BÁV ZRt. semmilyen olyan más adathoz nem köti, amely alapján a felhasználó személye azonosítható lenne.

Az aukció /aukciós ház/, műkereskedelem, műtárgy, műtárgy felvásárlás, aranytömb vagy tömbarany értékesítés, zálog- és záloghitel tevékenységekkel kapcsolatos weboldal-szolgáltatás egyes részeinek használatakor a BÁV ZRt. kisméretű, a felhasználóval közvetlenül kapcsolatba nem hozható adatokat is tartalmazó adatfájlokat (cookie) telepít a felhasználó számítógépére. Ennek célja a felhasználó további látogatásainak megkönnyítéséhez szükséges adatfeljegyzés, a felhasználó azonosítása, a szolgáltatás hatékonyságának növelése, az adott felhasználó számára célzott reklám vagy egyéb célzott, az aukció /aukciós ház/, műkereskedelem, műtárgy, műtárgy felvásárlás, aranytömb vagy tömbarany értékesítés, zálog- és záloghitel tevékenységekkel kapcsolatos tartalom eljuttatása vagy piackutatás folytatása. Az adatfájlok használatának eredményeképpen – az aukció, valamint műtárgy kiállítások rendezésére is alkalmas Aukciós Házzal is rendelkező – BÁV Bizományi Kereskedőház és Záloghitel ZRt.-hez került adatokat a BÁV ZRt. nem kapcsolja az adott felhasználó azonosító adataihoz. Az ún. session cookie-k a cookie-k-ben beállított határidő végével automatikusan törlődnek. A felhasználó a cookie-k küldését bármikor megtilthatja, de a cookie-k el nem fogadása azt eredményezi, hogy ezzel összefüggésben bizonyos funkciók nem működnek megfelelően, valamint lehetséges, hogy a felhasználó nem kap jogosultságot bizonyos adatokhoz való hozzáféréshez. Ilyenek például jellemzően az aukció és aukciós archívum információihoz kapcsolható bizonyos adatok, valamint a műtárgy és régiség kereskedelem és ezzel összefüggő kereskedelmi adatszolgáltatások.

Az aukció, valamint műtárgy kiállítások rendezésére is alkalmas Aukciós Házzal is rendelkező, BÁV Bizományi Kereskedőház és Záloghitel ZRt. kifejezett jogszabályi rendelkezés hiányában csak az adott felhasználó kifejezett hozzájárulásával adja át harmadik személyeknek a személyes azonosítására alkalmas adatokat. A BÁV ZRt a jogszabályi rendelkezésen alapuló adatkéréseket teljesíti és ennek keretében az egyes felhasználókról kezelt adatokat kiadhatja az erre jogosult szervnek vagy személynek.

A felhasználókat kizárólagos felelősség terheli a személyes azonosítójuk és jelszavuk használatáért, ideértve az azonosító és a jelszó használatával összefüggő valamennyi tevékenységért. Ebből kifolyólag javasolt az ilyen azonosító felhasználóhoz való kapcsolódásának tényét és a felhasználói névhez kapcsolódó jelszót titokban tartani.

A felhasználók jogosultak személyes adataik kezeléséről, felhasználásáról tájékoztatást kérni info@bav.hu e-mail címen.

Az aukció /aukciós ház/, műkereskedelem, műtárgy, műtárgy felvásárlás, aranytömb vagy tömbarany értékesítés, zálog- és záloghitel tevékenységekkel kapcsolatos weboldal-szolgáltatás keretén belül a regisztrált felhasználóknak lehetőségük van az általuk megadott adatok módosítására és javítására. A regisztrált felhasználó írásban, az alábbi e-mail címre elküldött levélben kérheti adatai törlését: info@bav.hu .

Az a felhasználó, aki úgy érzi, hogy a BÁV Bizományi Kereskedőház és Záloghitel ZRt megsértette személyes adatai védelméhez való jogát, igényét polgári bíróság előtt érvényesítheti, vagy kérheti az adatvédelmi biztos segítségét is. Az erre, valamint az adatkezelő kötelezettségeire vonatkozó részletes törvényi rendelkezéseket a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény tartalmazza.

BECSUK
 
ELFELEJTETT JELSZÓ KÉRÉS
Adja meg regisztrált Email-címét!
 
Email-címe:
 
 
ELKÜLD MÉGSE
 
 
 
GB DE RO
Üdvözöljük Honlapunkon, Lépjen be!
BELÉP REGISZTRÁL HÍRLEVÉL
 
 
 
báv zrt
Értékbecslés, kormeghatározás | BŐVEBBEN
Szaktanácsadás, gyűjteményépítés | BŐVEBBEN
Restaurálás, keretezés, fotózás | BŐVEBBEN
Szállítás – csomagolás | BŐVEBBEN
A műtárgyak kiviteléhez szükséges múzeumi
  és banki engedélyek beszerzése;
  teljes export és import vámkezelés
| BŐVEBBEN
Béraukció | BŐVEBBEN
Terem bérbeadás | BŐVEBBEN
Szolgáltatásainkkal kapcsolatban a 06-1-429-1073-as telefonszámon vagy az aukcio@bav.hue-mail címen lehet érdeklődni.  
 
• Értékbecslés, kormeghatározás
Ingyenes szolgáltatásunk.
 
• Szaktanácsadás, gyűjteményépítés
Személyes megbeszélés alapján igényelhető szolgáltatásunk.
 
• Restaurálás, keretezés, fotózás
Az aukcióra kerülő műtárgyakat, festményeket szükség esetén restauráltatjuk, illetve a képeket kereteztetjük. A felmerülő költségek a tulajdonost terhelik, melyek összegéről minden
esetben a munka megkezdése előtt tájékoztatjuk.
 
 
A megbeszélt költség az aukciót követő elszámoláskor kerül levonásra. Ezt akkor is ki kell fizetni, ha a festmény nem kel el.
Kimagasló kvalitású festmények és műtárgyak restaurálását és keretezését ingyen vállaljuk
 
• Szállítás – csomagolás
Az aukción megvásárolt műtárgyak csomagolását és szállítását a BÁV térítés ellenében végzi belföldre és külföldre egyaránt.
A felmerülő költségekről a munka megkezdését megelőzően tájékoztatjuk a tulajdonost.
 
• A műtárgyak kiviteléhez szükséges múzeumi és banki engedélyek beszerzése;
  teljes export és import vámkezelés
Érdeklődni lehet a 06-1-429-1073-as telefonszámon vagy az aukcio@bav.hu e-mail címen.
 
• Béraukció
A BÁV Zrt. (jogelődeivel) 1920 óta rendez árveréseket Magyarországon. A 2007-ben átadott multifunkcionális árverezőház az elmúlt időszak összes tapasztalatát, illetve a jelenlegi legmodernebb technikát alkalmazva garantálja a jól szervezett aukciók lebonyolítását.
 
Vállaljuk ingóságok, ingatlanok, zálogjogi és bármely más speciális árverés szervezését és teljes lebonyolítását:
katalógustól a csomagolásig.
Képzett szakembereinket saját fejlesztésű szoftver és az ehhez kapcsolódó modern technika segíti.
Béraukciónkat az Ön egyedi elképzeléséhez igazítjuk.
 
Az árverések szervezéséről és lebonyolításáról a 06-1-429-1073-as telefonszámon vagy az aukcio@bav.hu e-mail címen lehet érdeklődni.
 
• Terem bérbeadás
A BÁV Aukciósház külön erre a célra kialakított előadóterme, az Apszis terem bérbe vehető rendezvények lebonyolítására,  kiállítások szervezésére, illetve gyűjtemények bemutatására.
 
A terem adatai:
 
Területe: kb. 90 m² (75 m² előadóterem, külön női és
férfi mosdó, és egy 7m²-es közlekedő.)
 
Burkolata: padlószőnyeg
 
Kijelzők
- 1 db 50” plazma kijelző a terem íves részén, az előadó
feje fölött
 
- 1 db 42” plazma kijelző a terem közepénél
A kijelzők alkalmasak arra, hogy előadások alatt bármilyen számítógépes, vagy CD/DVD formátumú anyagot a terem bármelyik részéről jól láthatóan megjelenítsenek.
 
Hangosítás
- 1 db fejmikrofon
- 1 db kézi mikrofon
- Plafonba szerelt hangszórók (több zónára osztva)
Egyszerre 2 vagy akár több beszélő kihangosítására is lehetőség van. A hang a terem zónáin belül külön állítható (hangerősség, hangszín, stb.). A hangszórókon bármilyen digitális hangforrás jele kiadható (zene felvételről, rádió, stb.).
 
Képrögzítés
A terem mennyezetén elhelyezett digitális kamera segítségével a terem bármelyik pontja rögzíthető, így – kérésre – bármely előadás, vagy esemény digitálisan felvehető, illetve a rögzített anyag DVD-re írható.
 
Bérbe vehető technikai és berendezési tárgyak
- 250 darab szék
- 10 különböző vitrin
- Vitrinekhez tartozó installációk
- Egyéb a különböző bérlési profilokhoz köthető bútorok
 
Az Apszis teremhez kapcsolódó szolgáltatások típusai:
 
Alap csomag:
Tartalmazza az előadóterem és a kiszolgálóhelyiségek használatát (teakonyha, mosdó). Igény szerint kiegészíthető technikával, berendezéssel.
Az alapszolgáltatást ajánljuk kortárs festménykiállítások, fotókiállítás, gyűjtemények bemutatására, illetve alkotóközösségek, valamint könyvforgalmazók részére.
 
Emeltszintű csomag:
Tartalmazza audio-vizuális eszközök (projektor, hangtechnika) használatát, valamint berendezések (világítással felszerelt vitrinek, installációk) biztosítását.
Ajánljuk numizmatikával, ékszerkereskedelemmel foglalkozó vállalkozások számára, valamint kiállítások, vásárok rendezésére.
 
„All Inclusive” csomag:
Tartalmazza rendezvények megszervezését, lebonyolítását (pl. aukció), valamint rendészeti biztosítást, illetve minden rendelkezésre álló technikai és egyéb szolgáltatás igénybevételét.
Ajánljuk az aukciós értékesítés iránt nyitott, de abban tapasztalatlan vállalkozások, egyéb rendezvények részére.
 
Az egyes csomagok áráról, illetve további részletekről a 06-1-429-1073-as telefonszámon, illetve az: aukcio@bav.hu e-mail címen lehet érdeklődni.
 
LAP TETEJÉRE  
 
 
© BÁV ZRT. Minden jog fenntartva.   |   
Sign Creativw Works
 
Az első magyar királyi zálogház kiváltságlevele 1773-ból, Mária Terézia kézjegyével! Az első magyar királyi zálogház kiváltságlevele 1773-ból, Mária Terézia kézjegyével!