RÓLUNK MONDTÁK

Hallgatóink véleménye és ajánlásaik a képzéseinkről.

„2015 és 2017 között vettem részt a kétéves becsüs képzésen. Ezalatt jobban megismertem az egyes művészeti és iparművészeti ágakat, kedvenc tárgyaim a festészet, a szőnyeg és bútortörténet voltak. Az adott korszak legjobb elméleti és gyakorlati szakemberei oktattak bennünket, segítségükkel alapos jártasságra tettem szert ezeken a területeken. Emellett kaptam egy olyan átfogó szemléletet, ami segít a művészet valós értékeinek a felismerésében. A képzés gyakorlati részének elsajátításában kiemelem a BÁV üzleteiben dolgozó szakembereket, Mireisz Viktóriát, Nagy Tamást, Gál Zoltánt, akik a gyakorlati életben való becslés szempontjainak megismerésében, az előforduló tárgytípusok közötti eligazodásban segítettek. Amikor több képzési lehetőség közül a BÁV-ot választottam, az intézmény múltján, presztízsén túl mellette szólt az általa kínált számos külső program más galériákban, kereskedőházaknál, a látogatások vezető magyar és osztrák múzeumok kiállításain, az ajkai üveggyárban, Herenden, a Zsolnay negyedben. Külön élményt jelentett, amikor múzeumokban dolgozó tanáraink bevittek bennünket az Iparművészeti Múzeum raktáraiba, vagy éppen a Nemzeti Galéria, a Néprajzi Múzeum restauráló műhelyébe. Így valós rátekintést kaphattunk a szakma egészére, a képzőművészeti élet főbb szereplőire.  E programok megszervezésében, kivitelezésében Koncz Erika, a képzés akkori összefogója játszotta a főszerepet. Ugyan először ijesztőnek tűnt, mégis nagyon hasznosnak bizonyult a kétéves képzésben az angol szaknyelvi képzés, amelyhez kiváló tanári segítséget kaptunk. Amit még szívesen láttam volna, az látogatás kortárs művészek műtermében.”

Turbuly Éva

 

„Magas színvonalon szervezett és megtartott tanfolyamon vehettem részt. Ez már a jelentkezés, - hallgatókövetés, -tájékoztatás időszakában is észrevehető volt. Az előadók profi szaktudással, elhivatottsággal, és remek pedagógiai érzékkel bírók voltak valamennyien. Maximális igyekezettel, hogy minél többet átadjanak nekünk a tudásukból. Mivel ez volt a szellem, a hangulat végig, a jelentkezők mind jól érezték magukat, jól összekovácsolódott a csapat. Számomra sajnos a hajrában, a vizsgára való felkészülés időszakában derült ki, hogy a szemem olyan rossz, hogy a legjobb nagyítóval sem látom sokszor az ékszerekbe ütött jeleket, ezért nem tudok levizsgázni. Ennek ellenére nagyon sokat tanultam, nagyon hasznos volt számomra, és kellemes, jó emlék maradt a tanfolyam. Köszönöm szépen!”

Vatai Anna Mária

 

„Én személy szerint nagyon élveztem a műtárgy becsüs képzést. Az oktatók igen magas színvonalon tartották az órákat, öntötték a fejünkbe a tudást, mindezt színesen, változatosan. Azt sajnáltam, hogy csak 8 hónapig tartott. Azóta jelentkeztem egyéb képzéseikre, de az OKJ variálása miatt nem valósulhattak meg. Remélem, ez még változhat.”

Popovits-Fatér Mária, vezető designer, www.gingistudio.com

 

„Kezdtem, mint műtárgybecsüs, folytattam, mint festménybecsüs és befejeztem 67 évesen, mint bútor- és szőnyegbecsüs. Nagy élmény volt, sokat tanultam és boldog vagyok, hogy minden ágazatban, mint gyakorló becsüs a mai nap is dolgozom. Az elméleti tudás után a gyakorlatot vezető tanárok adtak igazi lendületet az elköteleződésnek, szívesen gondolok vissza rájuk. Az esettanulmányok, speciális helyzetek és esetek, mind-mind segítettek abban, hogy később ráismerjek a helyzet megoldására. Minden elismerésem az oktatóknak, és magam is igyekszem a környezetemet ilyen módon megfertőzni, hogy legyen a munkámnak folytatása.”

Orosz József, képviselő, Paletti Bt.

 

„2019-ben voltam a Bútor- és szőnyegbecsüs akadémia hallgatója. A BÁV akadémia számomra a felnőttképzés eddig ismert legmagasabb színvonalát jelentette. Kiválóan felkészült, a szakterületükön kiemelkedő, szenvedéllyel előadó tanárokkal élmény volt minden óra. Az óriási anyag elsajátítására 1 intenzív év állt rendelkezésre, melyet az elméleti és a gyakorlati órák kiegyensúlyozott mértékű képzése jelentette. Alapos betekintést nyertünk a faipari gyártástechnológiába, a bútorok és szőnyegek készítésének rejtelmeibe, hazai és külföldi aukciósházakat és kiállításokat látogattunk meg, esztergáltunk, szőttünk, csomóztunk, értékbecslést gyakoroltunk, valamint aukciókon követtük a műtárgyak értékesítésének folyamatait. A sűrű évet követően széleskörű tudásra tehettem szert a bútorok és a szőnyegek varázslatos világáról. Egy ilyen tanfolyam elvégzése magas műveltségi szintre emelheti azok tudását, akiket érdekel a képző- és iparművészet remekeinek értéke és jelentősége, melynek alkalmazásával fennmaradhatnak és tovább élhetnek eleink mesterművei.”

Papp Linda

 

„Több becsüs tanfolyamon vettem részt a BÁV Becsüs Akadémia szervezésében. Mind az elméleti, mind a gyakorlati oktatás hasznos ismeretekkel bővítette eddigi tudásomat, további érdeklődésre sarkallt. Az előadók magas színvonalon, érdekfeszítő és egyedi stílusban tartják az órákat, sugárzik belőlük a szakmájuk iránti elhivatottság. A tanfolyamot ajánlom azoknak, akik a műkereskedelemben dolgoznak, de azoknak is, akiket „csak” hobbi szinten érdekel a műkincspiac.”

Sigray Mária

 

„A szőnyegbecsüs tanfolyamon vettem részt azzal, hogy én nem vizsgáztam, csupán "behallgattam" az előadásokba. Görbe Márk lenyűgözően érdekes előadásai minden alkalommal olyan hangulatot teremtettek, mintha tényleg utazáson vettünk volna részt. Rendkívül felkészült, minden kérdést ismerő, jó humorú, türelmes és választékos előadó. Akit egy picit is érdekel ez a világ és a szőnyegek, minden fenntartás nélkül tudom ajánlani, még akkor is, ha nem hivatásszerűen kíván ezzel foglalkozni, mint például én sem. Nagyon jól követhető tananyag és amennyit ennyi idő alatt át lehet adni, azt át is adja.”

Horvát Anna

 

„Az egyetemi éveimen kívül bátran mondhatom, hogy nagyon színvonalas és érdekes volt az Önök képzése! Rendkívül jó hangulatban és értékes információval gazdagodtam. Az oktatók precízsége és gyakorlatias magatartása lenyűgözött. Nagyon szerettem Önöknél tanulni!”

Szikszai Zita, Luxus Fashion Kft

 

„Olyan kivételes élményekkel és tapasztalatokkal gazdagítottam már meglévő tudásomat, amelyet a megszerzett diplomáim kiegészítéseként - a művészettörténet, a képző- és iparművészet, művelődéstörténet, viselettörténet területein - már megszereztem egyetemi éveim alatt. A nemes kivitelű és magas színvonalon létrehozott műtárgyak iránti vonzalmat, édesanyám, mint aranyműves- és ékszerész tervező "oltotta belém", az igazi tárgyszeretetet azonban a régiségüzletek, a régiségpiacok és az aukciós házak szellemisége hozta el véglegesen számomra. Az elméleti tudást semmi sem erősíti jobban, mint a tárgyismeret – ezt itt a BÁV-nál olyan szakemberektől leshettem el, akiknek évtizedes tudását csak részben oszthatták meg velem, a tanulmányi időszakom alatt. A műtárgy számomra nemcsak érték, hanem a történelem és a történetmesélés is egyúttal.”

Vedres Ági, fotóművész, műtárgyszakértő, művészeti író